RÉGI HÚSVÉT

VIRÁGVASÁRNAP

Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap neve, a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben. Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon. Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Mind a négy evangélium szerint az emberek magadták Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletet. Máté, Márk és Lukács apostolok szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be. A nyugati keresztény egyházak liturgiájában e kiemelten fontos dátum mindig a március 15. és április 18. közti valamelyik vasárnapra esik. A katolikusoknál a nagyböjt utolsó, legfontosabb hetének kezdete: a napján a templomban barkaszentelést (a magyar néphagyomány szerint rontás, betegség, vihar, jégeső ellen), barkás bevonulást vagy körmenetet szoktak tartani.


(wikipédia)

MÁRCIUS 15.



VALKÓ VÁRMEGYE

Tudjuk-e hogy létezett egy Valkó vármegye?

Valkó vármegyét Szent István király az államalapítás idején a királyi vármegyerendszer kialakításakor hozta létre Valkóvár (mai nevén Vukovár/Vukovar) központtal. Valkó vármegye és várispánság, a későbbi Szerém, Verőce és Pozsega vármegyék egy részét foglalta magában. A 15. század vége felé 33 vára, 34 városa, 1182 helysége ismeretes. Főispánjai többnyire vagy éppen állandóan a macsói bánok voltak. 1541 után teljesen megszűnt benne a vármegyei élet és rövid időn belül a vármegye feledésbe ment, és elhelyezkedését is csak a 19. században, főképp Csánki Dezső nyomozásai alapján állapították meg.
(forrás: wikipédia, Pro Germania)

EGY NÉPSZÁMLÁLÁS MARGÓJÁRA ...

(http://franka-egom.ofm.hu/)

1921

Kós Károly

KIÁLTÓ SZÓ
(rövidített változat)


Erdély, Bánság, Kőrös vidék és Máramaros magyarságához!


„Akkor megkérdék őtet: Te kicsoda vagy?
Illés vagy-e te? Es monda: nem vagyok.
Próféta vagy-e te? És felele: nem vagyok.
Mondának azért néki: Kicsoda vagy tehát,
Hogy meg tudjunk azoknak felelni, akik minket elküldöttek;
mit mondva magad felől.
És monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában.”

(János evangéliuma I. 21-23)

Két keserű esztendeje már, hogy szemünk nyugat felé néz. Láttuk, hogyan hanyatlott le ott a nap. Reménykedő, bízó, sóvárgó és fájó szemünk nézte, hogy a könnyünk csordult ki attól. Mert a nap csak haladt lefelé, hanyatlott egyre; eleinte lassan, aztán gyorsabban, végül lebukott és az égen csak a vérveres fellegek maradtak. Most már megdörzsölhetjük szemünket: Egyelőre nincsen tovább. Ez a nap lebukott, ennek vége. És arcunkról letörölhetjük a könnyeket. Még a nyomukat is.

Valahol aláírtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol elosztottak valamit; valahol egy nyitott ajtót becsaptak, hogy legyen, az zárva örökre.

Ahová a magunk erejével, ezer esztendő munkájával kapaszkodtunk és minden lépcsőfokot a magunk izmaival és eszével vágtunk a magunk vérével öntözött irdatlan sziklába. Onnan dobtak le minket.

Tudjuk miért.

Hetven esztendeje, hogy apáink kimondották azt a szót egy akarattal és félszázada, hogy megtestesült az ezeresztendős álom.; az a Magyarország, melynek fejére Párisban mondották ki az ítéletet. Félszáz esztendeig élt az egy, Magyar föld; a nagy, ifjú, erős magyar műhely. Nem hagyatott úgy tovább dolgoznia. Erdély, Bánság, Kőrös vidék és Máramaros magyar népe: minket kiszakítottak, kidobtak abból a műhelyből, amely, ami izzadságos munkánk segedelmével épült fel egykoron. Nem kérdezték: akarjuk-e?

Erdély, Bánság, Kőrös vidék és Máramaros kétmillió magyarja, nem én mondom neked, de a megcsonkított Magyarország mondta ki a szentenciát rólunk: nem tehetek mást, elfogadom az ítéletet, mely akaratom és hitem ellenére fejemre olvastatott, kihirdettetett és végrehajtatott: Én rólatok, akiket erőszakkal leszakítottak rólunk, lemondok.

Az ítéletet végrehajtatott: Erdély, Bánság, Körös vidék és Máramaros kétmillió magyarsága bekebeleztetett Romániába…

Ez az igazság! Aki mást mond: hazudik az; aki mást hiszen: álmodik az; aki másban reménykedik: délibábot kerget az. Le kell vonnunk a tanulságot; szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal és nem szabad ámítanunk magunkat. Dolgoznunk kell, ha élni akarunk és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk. De csak magunkban ezen túl magunkért.

A régi Magyarország nincs többé számunkra; de Erdély, Ardeal, Siebenbürgen, Transsilvánia, vagy bármi nyelven nevezte és nevezi a világ: feltámadt és van, aminthogy volt akkor is, amikor azt hittűk mi magunk, mert akartuk hinni, hogy nincs, és csak Magyarország van. Akkor is volt, de most is van, és akárhogyan is akarja akármilyen akarat, lesz örökön, örökké.

Egy félszázados, szépséges útra eresztették le a sorompót; hogy tilos.

Ezeresztendős, erdélyi szerszámainkkal, próbált, ősi erőnkkel új utakat kell vágnunk, de magunknak csupán. Régi szerszámokkal új fegyvereket kell kovácsolnunk, a lerakottaknál, az összetörteknél, a kezünkből kicsavartaknál jobbakat. Senki sem fog segíteni minket; de akkor senki se is sajnáljon minket.

Építenünk kell! Fogunk hát építeni új, erős várakat a régi Istennek. Aki oltalmazott, mindezidáig és akit mi is megvédelmeztünk - magunknak. Elindulunk új utunkon, de magunkkal visszük a nagy temetés emlékét és egy szilánkot egy keresztre feszített ország keresztjéből.

Két esztendeje, hogy sokan közülünk imádkozni tanultak és sokan átkozódni is. És sokan álmodozni és sokan megtanultak sírni is, de a legtöbben a vizeket néztük, a mi vizeinket, akik harsogva sietnek hegyeinkből lefelé, ki az Alföldre. Sokan néztük a vizeket és közülünk sokan el is indultak a vizek mentén le a hegyekből, ki, arra napnyugat felé. Hogy onnan soha vissza ne jöjjenek.

De az imádkozás ideje eltelt. És el az átkozódás ideje is. Az álmodozásnak is vége és a sírásnak is. Aki pedig elindult a vizek mentén, az többé ide nem jöhet vissza, aki közülünk elmegy, az ne is kívánkozzék közénk vissza valaha; annak itt helye nem lesz soha és jussa sem lesz annak.

Fölébredtünk! Látni akarunk tisztán. Szembe akarunk nézni az Élettel, tisztában akarunk lenni helyzetünkkel. Ösmerni akarjuk magunkat. Számba kell vennünk erőinket, szerveznünk kell a munkát, tudnunk kell a célt, amit el akarunk érni.

Aki fél, aki gyáva, aki nem bízik, aki nem hisz, aki gyenge, az lépjen ki a sorból. Az menjen! Senkit se sirassunk, aki elmegy innen. Senkit se tartsunk vissza, De biztassuk azt is, aki habozik; az ingadozóknak sincsen helye itt most.

Nem keresünk árulókat, nem keressük a megalkuvókat, a bűnösöket, avagy a bűnbakokat. Nem vigasztaljuk magunkat gyáván azzal, hogy mást hibáztatunk. De viseljük sorsunkat, ahogyan az reánk méretett. Nem keresünk jogot, vagy jogtalanságot, nem igazságot, vagy igazságtalanságot, nem várunk méltányosságot, sem kegyelmet. Nem is kérünk. Nem kutatjuk, hogy az a nélkülünk rólunk készült és kötött trianoni szerződés miféle koldusalamizsnát rendelt számunkra. Nincsen sok értelme ennek.

A mi igazságunk: a mi erőnk.

Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. A bátraknak kiáltok hát, a harcolni akaróknak, a kötelességtudóknak; a látni akaróknak, az előre nézőknek. Álljanak elő, ne szégyenkezzenek, ne aludjanak, ne duzzogjanak. Az Élet nem vár; az Élet rohan.

Kiáltó szómmal ezt kiáltom!

Valóságokat akartam láttatni; igazságokat akartam kiáltani. Valóságokat és igazságokat, amik fájnak a gyávának, elnémítják az árulót, megrontják az ellenséget, megállítják az elnyomni akarót. Amik bátorságot adnak a csüggedőknek, világot gyújtanak a sötétben tévelygőknek, fegyvert adnak, a védteleneknek.

Ezt akartam kiáltani, és lehet, hogy kiáltó szó leszek a pusztában… Mégis kiáltok! Neked: Erdély, Bánság, Kőrös vidék és Máramaros ezeresztendős magyarsága: Ébredj kétesztendős álmodból, szemedet nyisd ki; nézz széjjel, és állj az új életben tusakodni akarók közé! A rohanó idő füledbe harsogja: elég a passzivitásból. Ami eddig orvosság volt és védelem is talán, de mindenesetre becsület volt, méreg az ezen túl és gyávaság.

Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája. De kiáltom még egyszer azt is: aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való; mert az a mi igazi ellenségünk: a mi árulónk.

Ezt kiáltom, és hinni akarom, hogy nem leszek mégsem pusztában kiáltó szó csupán…


90 esztendővel később …


1 millió 238 ezer magyar él Romániában, a kisebbség a lakosság 6,5 százalékát teszi ki - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet. A tavalyi népszámlálás most közzétett első részleges eredményei szerint Romániában a magyarság képezi továbbra is a legnagyobb nemzeti kisebbségi közösséget.



Abszolút értékben a romániai magyarok száma csaknem 194 ezer fővel csökkent a 2001-es népszámláláshoz képest, számarányuk azonban lényegesen nem változott, hiszen akkor 6,6 százalék volt a magyarság aránya.

Románia lakossága a korábbi több mint 21 millió főhöz képest most már alig éri el a 19 milliót; tíz év alatt 2,3 millió fővel fogyott a népesség.

A magyarság két megyében alkot többséget: Hargita megyében a lakosság 84,8 százalékát, Kovászna megyében pedig 73,6 százalékát teszik ki a magyarok. Jelentős magyar nemzetiségű lakossággal rendelkezik még Maros (37,8 százalék), Szatmár (34,5 százalék), Bihar (25,2 százalék) és Szilágy (23,2 százalék) megye.

Abszolút értékben Hargita megyében él a legtöbb magyar (258 615 fő), a második legnagyobb magyar lakossággal rendelkező megye Maros (200 989), a harmadik Kovászna (151 787). Ezek után következik Bihar (138 441), Szatmár (113 541), Kolozs (103 457) és Szilágy megye (50 659).

A magyar kisebbség után a második legnépesebb közösséget a romák alkotják, akik a lakosság 3,2 százalékát teszik ki. Számuk 619 ezer, ami növekedést jelent a tíz évvel ezelőtti 535 140 főhöz képest.

A tavalyi népszámláláson lényegesen magasabb volt azok száma, akik nem nyilatkoztak etnikai hovatartozásukról. A statisztikai intézet által közölt adatok szerint csaknem 60 ezer ilyen személy van.

(index.hu)



KARÁCSONY

Ady Endre: Karácsony


I.

Harang csendül,

Ének zendül,

Messze zsong a hálaének,

Az én kedves kis falumban

Karácsonykor

Magába száll minden lélek.



Minden ember

Szeretettel

Borul földre imádkozni,

Az én kedves kis falumba

A Messiás

Boldogságot szokott hozni.



A templomba

Hosszú sorba

Indulnak el ifjak, vének,

Az én kedves kis falumban

Hálát adnak

A magasság Istenének.



Mintha itt lenn

A nagy Isten

Szent kegyelme sugna, szállna,

Az én kedves, kis falumban

Minden szívben

Csak szeretet lakik máma.



II.



Bántja lelkem a nagy város

Durva zaja,

De jó volna ünnepelni

Odahaza.



De jó volna tiszta szívből

- Úgy mint régen -

Fohászkodni,

De jó volna megnyugodni.



De jó volna mindent, mindent

Elfeledni,

De jó volna játszadozó

Gyermek lenni.

Igaz hittel, gyermek szívvel

A világgal

Kibékülni,

Szeretetben üdvözülni.



III.



Ha ez a szép rege

Igaz hitté válna,

Óh, de nagy boldogság

Szállna a világra.

És a gyarló ember

Ember lenne újra,

Talizmánja lenne

A szomoru útra.

Golgota nem volna

Ez a földi élet,

Egy erő hatná át

A nagy mindenséget,

Nem volna más vallás,

Nem volna csak ennyi:

Imádni az Istent

És egymást szeretni...

Karácsonyi rege

Ha valóra válna,

Igazi boldogság

Szállna a világra...



MAGYARVALKÓI TEMPLOM, ahogy azt 1906-ban látták...

„Hogy a régi katolikus templomból mint lett református templom, azt jól szemügyre vehetjük Magyar-Valkón. A templom hátsó része a reformáció előtti időből való; a gótikus szentély nyomai, keskeny magas ablakaival, csúcsíves boltozásával, megmaradtak. A boltozat bordái durván faragott vállrózsákból indulnak ki s csúcsban metsződnek az egymásmellé vakolt «emelt keresztboltozatok» közepén; az egyik kis falfülke kerete (nyilván valami ereklye helye), az ablakokban a halhólyag kőből faragott motivumai, mind erre a korra vallanak. E gótikus szentélyt később kibővítették hosszában és valószínű, hogy akkor rakták a széles, erős toronyfalat is. Boltozni már vagy nem tudtak, vagy nem érkeztek a református kor kőművesei, mert látszik, hogy szándékuk sem volt: elhagytak minden támasztó pillért. A középen álló egyetlen pillért 1903-ban falazták föl – a régi szentély gót mintájára – a süppedő alapok miatt. A templom belseje igen egyszerű, jó világos, levegős, mert van elegendő ablak s a fal fehérre van meszelve. Az első portikusból, a torony alatt, egyenest a templom piacára lépünk be s ott kétoldalt vannak elhelyezve a padsorok. Ahol a régi szentély egy erősebb pillérben végződik, ott vezet föl a kis lépcső a szószékbe. Régi építmény a szószék is, vakolt kőből. A szószék fölött a cifrán föstött, aranyozott «koszorú», a barokkstilusú, baldahinszerű menyezet. Lent, a szószék mögött, a papiszék s mellette a presbiterek helye. Énekes karzat kettő van a templomban: tágasabb a torony alatt, keskenyebb – az orgonával – a szentély végében, ahová ugyancsak 1903-ban vágtak egy kis ablakot is, mivelhogy a kántor meg a diákjai nem látták jól az énekes könyvet. A szentély gótikus boltozata erős boltívben végződik; ezen túl csak deszkázott a templom menyezete, mint a vidék legtöbb református templomáé; ilyen a bikali, ilyen a sztánai s a daróci.”

(Malonyai Dezső: A magyar nép művészete – A kalotaszegi magyar nép művészete)

KÓS KÁROLY

Kányádi Sándor: Kós Károly arcképe alá


Hajlékot Istennek,
hajlékot embernek
kőből, fából
házat,
raktál a léleknek
kőnél, cserefánál
erősebb igékből
várat.

Áldjon érte Isten,
áldjon érte ember;
Isten s ember
dolga.
Falak omolhatnak,
kövek is váshatnak,
magaslik, nem porlad
a megtartó példa.

Barázdált orcádról
az idő aláfoly,
mint az olvadó hó
a vén Maguráról.

1968

KALOTASZEGI MADONNA

„Kalotafőről, a hegyek közé zárt falubeli magányból indul és római ösztöndíjon, nagysikerű kiállításokon, nagyvilági életen át ível a fiatal festő és modellje, a "Kalotaszegi Madonna" szerelmének története. A világtól elvonultan él a fiatal, tehetséges festő, Hegyi Ádám. Egy fiatal lány szerelme fellobbantja benne a világ, a hírnév, a fejlődés utáni vágyat.”

(port.hu - http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=1265)

10 ÉVE HALLHATTUK ...

"Fodor Sándor "Neti", Kalotaszeg egyik legjelentősebb prímása, 1922. április 2-án született a Kolozs megyei Gyaluban, cigányzenész családban. Apja Zágor Samu "Mácsuj" hegedült, nagyapja brácsás volt (Szucság), nagybátyja, Varga Péter "Zöldes", id. Varga Ferenc "Csipás" a "balkezes" brácsása volt. Ragadványnevét édesanyjától kapta, akit Netinek hívtak. Kisgyerekként kezdte a hegedűtanulást, az apja, majd id. Csipás Feri tanította saját fiával együtt. Később aztán sokat muzsikáltak a fiatal Csipással, Neti vele szeretett a legjobban játszani. Sokat költözött, először Szucságba, majd 18 évesen Magyargyerőmonostorra. A katonaság elől átszökik az akkor Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélybe, a visszavonuló csapatokkal együtt menekül Magyarországra, majd 1945-ben visszatér Szucságba. Innen 1960 körül költözik Egeresre, ahol kazánfűtő, majd 1977-ben Kisbácsba költözik. Második házasságából született fia, ifj. Fodor Sándor viszi tovább apja szándéka szerint a mesterséget. "


(Részlet a Hangszeres népzenei példatár - Virágvölgyi Márta: Kalotaszegi népzene - Neti Sanyi című kiadvány Kelemen László által írt előszavából)



ŐSZ ...

Dsida Jenő: Ősz a sétatéren


Szemem falán kívül is, belül is
ez a kietlen őszi tájkép:
sétatér.
Azok az emberek, akik most hangosan beszélve
haladnak előttem, rögtön eltűnnek a fák közt,
az a nő, aki mellettem ül a padon,
mindjárt meghal, feje félrebillen,
szeme kiszárad, húsa lehull.
Milyen egyedül leszek!

A lombok is leszállingóznak,
a jövőéviek is; fakadásuk hiábavaló.
Csak én fogok itt ülni magányosan,
céltalanul, haláltalanul sok-sok iszonyú évig.
Mindjárt elnémulok, nem lesz akihez szóljak
s azt se mondhatom el, hogy nincs akihez szóljak,
s mire nyomdagépek méhéből életre edzve
ez a vajúdó vers világra jön,
csak üveges szemek bámulják mindenünnen:
Nem lesz, aki értse.

Jaj, be keserves ez az őszi sétány!
A levegő mintha végtelen víz volna,
türkiszes árnyú, zöld tenger-medence,
hová sosem szürönközik sugár.
A fák:
sűlyedt hajók árbocai.
A bokrok:
nagy vízi pókok, óriás meduzák.
Az út:
kanyargó, nyúlós tengeri kígyó.
S a tó:
sötét álom a szívem fenekén.

LEGÉNYES

A legényes az erdélyi magyarság nem székely népcsoportjai által táncolt fejlett férfitánc-típus. Régiónként más-más néven ismert (ilyenek például a fogásolás, vagy a sűrű tempó).
A legényestáncok tempója gyors, zenéje dűvő kíséretű hangszeres zene, szinte kizárólag csak instrumentális.
Eredetileg a táncrend nyitótáncaként táncolták, a párostáncok elkezdése előtt. A legényes szóló, illetve csoportos táncként is előfordul. A nők a legényestánc alatt kis köröket alkotva csujogatnak.

A kalotaszegi legényes a legfejlettebb, legnagyobb formagazdagságú férfitánc. Csoportosan ritkán táncolják és végig megőrizte szabad jellegét, az egymás után következő pontok sorrendjét a táncos határozhatja meg.

Magyar Néprajzi Lexikon http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-1258.html

KALOTASZEGI KÖZTÁRSASÁG

"Kalotaszegi Köztársaság: az erdélyi magyarok kísérlete a wilsoni békepontok megvalósítására. - 1918. XII. 1-2: a gyulafehérvári oláh népgyűlés egyoldalúan kimondta Erdély Ro-val való egyesülését. A m. nyelvű oktobrista sajtó álhírekkel, az antant ígéretek ismételgetésével bizonytalanságot és tájékozatlanságot teremtett. Hirdették: a megszállás nem tart sokáig, a békekonferencia igazságot tesz, stb. Sztánán (Kolozs vm.) a wilsoni önrendelkezési ígéret jegyében →Kós Károly és társai szervezkedni kezdtek, Bánffyhunyadon bejelentették a ~ megalakítását. Ez az államalakulat Kalotaszeg lakosságát (kb. 40 ezer lélek) jelentette. Eln-nek Albrecht Lajos bánffyhunyadi ügyvédet (a későbbi M. Néppárt vez-jét) választották meg. Grandpierre Emil főispán, Kertész Jenő és Papp József ügyvéd, Menyhárt Gáspár egy. tanár, br. Jósika Lajos földbirtokos és Jordáky Lajos nyomdász összetételű küldöttség Nagyszebenben fölkereste az oláh Kormányzótanácsot (Consiliul Dirigent). Azt javasolták: a közigazg. Erdély m. ter-én m., az oláhon oláh, a vegyeslakosságú ter-en vegyes legyen. Az antant támogatta Kormányzótanács hallani sem akart javaslatukról. A Kolozsvárra visszatért küldöttség Apáthy Istvánt, K-Mo. főkormánybiztosát (akinek a békeszerződés aláírásáig v. visszahívásáig a m. államot kellett volna képviselnie) börtönben találta. - A wilsoni ígéretekbe fulladt ~ zászlóját, pénznemét és bélyegét Kós Károly tervezte. Dom.L."
(Magyar Katolikus Lexikon - http://lexikon.katolikus.hu/K/Kalotaszegi%20K%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g.html)

VALKAI ANDRÁS és az ŐS-BÁNK BÁN

A XVI. századi Magyarvalkón élő Valkai András korának színvonalához képest magas fokú műveltséggel rendelkező értelmiségi volt.

Az egyházi és világi értelmiség a XVI. század elején már nemcsak latinul, hanem magyarul és németül is írásba tudta foglalni mondanivalóját. Hunyadi János még írástudatlan volt ám halála után száz évvel szinte minden erdélyi nemes férfi tudott írni-olvasni. A falvakban lassabb volt a fejlődés, noha már a XIV. század végétől kezdve vándordiákok segítették ki a falvakat írásbeliségben, az írás-olvasás még évszázadokig nem hódította meg a falvak népét az akkori Magyarországon.

Az 1540-ben született Valkai András elődei már a XV. században is Kalotaszeg ismert családjai közé tartoztak. Apja István birtokos nemes, anyja Szentpáli Borbála, a feltételezések szerint a vízaknai királybíró családjából származott. 1668-ban kötött házasságot Kecseti Zsófiával és két fiúk született, Boldizsár és Zsigmond.

A kolozsvári Unitárius Főiskolai tanulmányait követően a gyulafehérvári fejedelmi kancellárián találjuk, írnokként Csáki Mihály – János Zsigmond erdélyi fejedelem nevelője – kezei alatt.

A törvénykezési időszakban a fejedelmi székhelyen lévő irodájában tartózkodik, ahol országgyűlési végzések, diplomáciai, hadi és pénzügyi megbízatások, adománylevelek írásával foglalkozik. Báthory István erdélyi fejedelem 1586-ban bekövetkezett haláláig, a fejedelem ítélőszékének ülnöke.

A valkói családi birtok ügyeinek intézése mellett a könyvszerető, széles érdeklődési körű, humanista gondolkodású Valkai – kortársaihoz, Istvánffy Pálhoz, Tinódi Lantos Sebestyénhez, Ráskai Gáspárhoz hasonlóan - olvasmányaiból kitűnő érzékkel választja ki és önti verses formába a kor emberét érdeklő témákat.

Bonfini elbeszélése alapján 1567-ben dolgozza fel a felesége elcsábításáért a királynén bosszút álló Bánk bán történetét, mely később Katona József feldolgozásában vált igazán híressé.

Az Ős-Bánk bánként ismert művet Heltai Gáspár nyomdájában jelentették meg. Az első kiadás sajnos elkallódott, második alkalommal Heltai históriás énekeskönyvében (Cancionalé) látott napvilágot az írás, melynek népszerűségét bizonyítja, hogy a XVI. Században összesen 6 kiadást ért meg.

http://www.tankonyvtar.hu/szepirodalom/regi-magyar-irodalmi-080905-870

A másik hazai témájú verse a magyar királyok eredetéről szóló verses krónika, a „Genealogia historia Regum Hungariae ab Adam Protoplasta ad Serenissimum usque Johannem Secundum Regem, etc. Az Magyar Királyoknac eredetekről és nemzetségekről való szép Historia, Az első Adamtol fogua, az Felséges masodic Janos Kiralyig: Mellyet az ő hazaihoz, és Feidelméhez való hiuséggel Magyar versekbe szerzet Walkay Andras. Colosvarat, 1576.”

A 811 versszakos mű, melyben Valkai a nagy királyok családfáját állítja egybe – a kor igényeinek megfelelően – kiemelve a Szapolyai család, és közülük is János Zsigmond fejedelem régi eredetét, a Heltai nyomdában látott napvilágot.

Valkai András megénekelt még két idegen témát is. A „Cronica, melyben megirattatik Prister Johannis, azaz a nagy János pap császárnak ... birodalma, 1573” című műben János pap csodálatos keleti birodalmáról, mesés történetéről, népének különleges szokásairól ír, Jean Maundeville XIV. századi liège-i orvos útleírása és Paulus Jovius olasz humanista történeti műveire alapozva.

„A Historia, ének szerént szerezve az longobárdusok tized királyáról Andoinusról és annak fiáról Alboinusról (1579)” című történet a longobárd királymondákból merítve témáját Alboinusról és a legyőzött gepida király lányáról, Rosamundáról szól. A költői hangulatú históriát Paulus Diaconus X. századbeli longobárd történetéből vette át Bonfini, és ez alapján szedte versbe Valkai András.

A két Barbarossa-testvér krónikájában V.Károly császár hadjáratait beszéli el, “Cronica, avagy szép historiás Enec, Miképpen Hariadenus, Tengeri toluay, Barbarossa, és

Bassaua löt, És miképpen ez által Sulimann Császár à Tengert, soc födleket, varakat, és városokat, Es meg vötte Tunetum Királyi birodalmat, Midőn az országbeliec egyenetlenségből veszédnénec egymással. Colosvarot 1573. “

A magyarvalkói templom és a templomkert felett emelkedő Tunya dombról csodálatos kilátás nyílik a református templomra, a falura, valamint az azt övező dombokra és a távoli Vigyázó csúcsra.

A templommal szemközti domboldalon állt egykor a Valkai család várkastélya. Ezen a helyen élt és írta regényes históriáit Valkai András is. A valkai birtokot azóta benőtte a fű…

KALOTASZEGI VÁSÁROK

Kalotaszegi vásár 1935-ben és 74 évvel később, 2009-ben ...

ERDÉLYI TEMPLOMOK - KIÁLLÍTÁS

Erdélyi templomok Válogatás a Néprajzi Múzeum grafikáiból, fényképeiből

Kamarakiállítás, Rendező: Tasnádi Zsuzsanna2011. szeptember 17. - 2012. március 18.

„A kiállításra kerülő alkotások épített örökségünk egy-egy fontos helyszínét mutatják be: református, katolikus, unitárius, görög katolikus, ortodox templomokat, haranglábakat, kolostorokat a soknemzetiségű és sokvallású Erdélyből. Az 1890-1945 között készült akvarellek, tollrajzok, ceruzarajzok, külső és belső helyszíni felvételek, a dokumentálás és a művészi megörökítés eszközeivel élve, nemcsak a szakrális épületeket, hanem a hozzá tartozó közösséget, valamint a templomokban található berendezéseket, tárgyakat is megjelenítik. A dokumentálások nagy része a rajztanárok tevékenysége nyomán született, hiszen a 19. század második felétől a műemlékvédelmi és néprajzi anyag gyűjtői és feldolgozói főként közülük került ki, így például Huszka József, Telegdy Árpád, Szinte Gábor, Csete Balázs. Az alkotások másik részét grafikusok, festőművészek készítették, akik szintén a magyarság kulturális kincseinek megörökítéséért munkálkodtak. Hende Vince, Makoldy József, Bokros Ferenc művein és a rajztanárok munkáin keresztül Erdély különböző tájegységeire látogatunk, kalotaszegi, mezőségi és szilágysági fatemplomokat, székelyföldi vártemplomokat és szászföldi erődtemplomokat tekinthetünk meg. A korabeli levelekből, dokumentumokból jól látszik, hogy a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya támogatta a helyszíni gyűjtéseket, így kerültek később a Néprajzi Múzeumba a kiállításban szereplő képek. Kevésbé ismert alkotókról van szó, műveik ritkán szerepelnek aukciós katalógusokban és árveréseken. Festményeik és a helyszínen készült grafikáik azonban arról tanúskodnak, hogy kellő hozzáértéssel és felkészültséggel, a dokumentálás (rajz, fotó, leírás) eszközeivel nagyon fontos művelődéstörténeti munkát végeztek el és hagyományoztak az utókorra.„

(forrás: http://www.neprajz.hu/kiallitasok.php?menu=3&kiallitas_id=103)

FEKETETÓI VÁSÁR

Cserta Gábor: Feketetó 2010.

Évszázadok óta minden év októberének második hétvégéjén rendezik meg a feketetói vásárt. Feketetó (Negreni) Erdély nyugati részén, Csucsa mellett található.

Muzsika: Besh o droM illetve Nomada : Aven le roma km.:Balogh Guszti-Szirtes Edina "Mókus"

ŐSZI KIKERICS

Kányádi Sándor: Kék kikerics a határ

Kék kikerics a határ,
s a mogyoróbarka
akkorára nőtt, akár
a mókuska farka.

Fényes, magas lett az ég,
sugarakkal pántos.
Színes szappanbuborék
s fakó levél szálldos.

Hűs csillagok fényeit
őrzi már a harmat:
itt van az ősz, érkezik
s mindent betakargat.

RÉGI KALOTASZEG

Kós Károly: Régi Kalotaszeg (részlet)

„Üzenetet írok mindazoknak, akik közülünk valók voltak és elindultak új világba, új emberek közé, mindazoknak, akik új utakat akarnak törni, és rombolni akarnak mindent, ami régi. Üzenek nektek, ti új emberek, én a régi ember. Valamikor nemrégen még többen jártuk ezeket a hegyeket. Sokan és fiatalok mind és magyarok mind, de megapadtunk. Többen más utakra fordultak, könnyebb utakra. Sima völgyi utakra tértek, mert nehéz hegyet járni. De én itt maradtam a hegyek között. Járom a tövises ösvényt és hosszú esztendőkön által körülfújt fagyos szél és perzselt a nap és nemsokára talán az utolsó leszek az utolsók között.
De lesznek akik utánam jönnek, az én maradékaim. Amikor én már elpihentem, erős ifjú lábakkal nyomomba lépnek ők. És nem szállnak le a hegyről, hogy láncos rabjai legyenek hírnek, dicsőségnek és idegen kultúrának. Mert erősek lesznek. Hatalmasok és magyarok. Az én lábam nyomát pedig eltemeti a hó, de síromon sosem lesz korhadt a fejfa, de a felém boruló domb virágos lesz mindig, tudom. És emlegetni fognak engem is, apáimat is az én véreim. Az én munkámat folytatják ők az én életem örökkévaló lesz bennük.”